Az előző  bejegyzés margójára…
Mert kérdéseket nem azért teszünk fel, hogy megtaláljuk a választ (pláne a helyeset), hanem azért, hogy az adott pillanatban éberré váljunk arra, hogy mi az, ami ott és akkor zajlik.
Tegyük fel, hogy a bal szemgolyód mögött hasító fájdalmat érzel, és rákérdezel, hogy “mi ez?” Az jön éberségként, hogy a tested szeretne kimenni a szabadba. Te kisétálsz az erdőbe, és beindul valami fura energiaáramlás, a fejfájás pedig percek alatt feloszlik.
Wow! Rájöttél, megoldottad!
Eltelik néhány hét, megint hasító fájdalmat érzel a fejednek ugyanazon a pontján, ugyanolyan intenzitással.
Ezen a ponton lehetnek választásaid.
1. Kibaktatsz az erdőbe, és megnézed, hogy mi történik. Lehet, hogy semmi, ezért duzzogva hazajössz, és elkönyveled, hogy már ez sem működik.
2. Megkérdezed a testedet: Megint a természetbe vágysz? Igen? Nem? Valami más? Egy pohár víz? Alvás? Mi az, amit érzékelsz? Stb., stb…
Ekkor éber lehetsz megint valamire, amire addig nem, és lesz választásod a dologgal kapcsolatban.
Persze lehet egy olyan választásod is, hogy írsz egy könyvet arról, hogy a bal szemgolyó mögötti fájdalom ellenszere az erdei séta. Valaki nyilván akad majd, akinél betalál, és módszert csinál belőle
Ha elfogadod azt, hogy ami egyszer bejött, az is csupán egy érdekes nézőpont, egy lehetőség a millióból, akkor az elméd helyett az éberségedből kezdesz működni. Akkor már nincs szükség arra, hogy védelmezz egy módszert, vagy hogy védekezz ellene.
Mennyivel több teret adnánk a testünknek a változásra, ha nem próbálnánk az összes eddigi éberségünket receptté szilárdítani? Mi lenne ha minél több Bars kezelést adnál és fogadnál be hogy növeld az éberségedet?
Persze más életterületekkel nyilván nem csináljuk ezt…